A taurin hatékony védelmet nyújt egy sor kardiovaszkuláris rendellenességgel szemben

A taurinnak nagy szerepe van a szív és az érrendszer védelmében. Azoknak, akiknek magas a taurin szintjük, szignifikánsan kisebb az esélyük rá, hogy valamilyen koszorúér betegség következtében haljanak meg. Kisebb a testtömeg indexük, alacsonyabb a vérnyomásuk és alacsonyabb a szervezetükben található veszélyes vérzsírok szintje. A taurinnak a szívre és az érrendszerre gyakorolt jótékony hatása különböző mechanizmusokon keresztül érvényesül.

Hipertóniás állatok esetében a taurin úgy viszi lejjebb a vérnyomást, hogy csökkenti az érfalak vérárammal szembeni ellenállását, és a minimalizálja a vérnyomás megemelkedését kiváltó idegrendszeri impulzust az agyban. A kívülről történő taurin pótlás gátolja az artériák megvastagodását, illetve merevvé válását – ezek az érszűkület jellemzői -, miáltal azok ismét képesek lesznek reagálni a hasznos értágító hatású nitrogénoxidra, és ezáltal csökken bennük a gyulladás (ami máskülönben közvetlenül hozzájárul a kardiovaszkuláris kórképek kialakulásához).

Egy szívkoszorúér bypass műtéten átesett betegek körében végzett vizsgálat rámutat, hogy 3 gramm taurint tartalmazó ital elfogyasztása, kombinálva 3 gramm karnitinnel, 150 mg CoQ10-zel és valamilyen alap multivitamin készítménnyel képes csökkenti a bal szívkamra térfogatát a szív nyugalmi periódusában (diasztolé). Ez azért nagyon fontos, mert a megnövekedett balkamrai diasztolés térfogat a legbiztosabb előrejelzője egy bypass műtétre vagy stent beültetésre szoruló páciens halálának.

A taurin védi a retinát

A taurin különösen hatékonyan járul hozzá a szemünk egészségének megőrzéséhez. Ha megfelelő mennyiségben van jelen a szervezetünkben, akkor meggátolja az időskori szemromlást, illetve megfordítva, hiánya látásproblémák kialakulásához vezet. Az időskori szemromlásnak különböző okai vannak, de a legfontosabb ezek közül az oxidatív stressznek a retinában található fényérzékelő sejtekre gyakorolt hatása. Ez vezet az időskori makula-degenerációhoz és a retina más betegségeihez.

Bár a taurin igen nagy koncentrációban van jelen a retinában, az életkor előre haladtával a mennyisége csökken. A retinában található taurin segít megküzdeni az oxidatív stresszel, különösen diabéteszeseknél, és korrigálja a hibás idegnövekedési faktor lecsökkent szintjét, ami fontos a retina épségének a megőrzéséhez.

Csökkent taurin szint esetén egy sor látásproblémával kell számolnunk, amilyen például a retinális ganglion sejt degeneráció, vagy gyermekek esetében a retina működési zavarai. Taurin pótlás hatására a diabéteszes retinopátia is javul.  Minden jel arra utal tehát, hogy a taurin elengedhetetlenül szükséges a retina optimális működéséhez.

Vannak gyógyszerek, amelyek kimerítik a szervezet taurin készleteit, és ez retinakárosodáshoz vezethet. Ezek közé tartozik sok kemoterápiás szer, például a cyclophosphamide (CytoxanŽ) és a busultan (BulsufexŽ) vagy az epilepszia ellen használt vigabatrin (SabrilŽ). A sugárterápia ugyancsak taurint von ki a szervezetből. Ám szerencsére taurin pótlással ilyenkor is van mód a szervezet normál taurin szintjének a helyreállítására és a retina megvédésére.

A taurin segítségével megszabadulhatunk a fülzúgástól

Egy sor kísérlet bizonyítja, hogy a taurin fontos szerepet játszik a jó hallásban, sőt, még arra is képes, hogy visszafordítson olyan biokémiai folyamatokat, melyek a hallás elvesztéséhez vezetnek. Más vizsgálatok meg arra mutatnak rá, hogy szinte tökéletesen elmulasztja a fülzúgást.

A halláskárosodások jelentős részéért nem a fül mechanikája a felelős, hanem az idegsejtek, amelyek elektromos energiává alakítják, és az agyunkhoz továbbítják a hanghullámokat. Mint minden más idegsejt, ezek az úgynevezett „szőrsejtek” is a kalcium ionoknak a sejtbe való be, illetve a sejtből való kiáramlásától függenek. A taurin segít a kalcium ionoknak a hallósejtek felé történő normál áramlását fenntartani, illetve helyreállítani.

Állatkísérletek bizonyítják, hogy a taurin helyreállítja még az olyan közismerten halláskárosító gyógyszerekkel kezelt állatok hallását is, amilyenek a gentamicin típusú antibiotikumok. Jó hír továbbá az emberek azon 17%-ának, akik krónikus fülzúgásban szenvednek, hogy a taurin segítségével végre ők is hozzájuthatnak egy kis csendhez. Állatoknál ugyanis, melyek heteken át az emberre megállapított mennyiségben (700 mg és 3,2 gramm között) kaptak taurin pótlást, a fülzúgás szinte teljesen megszűnt (ezt úgy ellenőrizték, hogy a kísérleti állatokat olyan feladatokra tanították be, amelyeket nem tudtak végezni, ha zúgott a fülük). Embereken végzett próbavizsgálatok is azzal a reménykeltő eredménnyel zárultak, hogy 12% jól reagált a taurinpótlásra.

Megelőzhetők vele az epilepsziás rohamok

Bár az epilepsziás rohamoknak sok fajtája és oka van, valamilyen módon mindegyiknek az ingerlékeny agyszövet működési zavara áll a hátterében. A taurin egyik legfontosabb szerepe az emlősök biológiájában az, hogy szabályozza ezeket az ingerlékeny szöveteket, így érthető, hogy a taurin gyorsan az epilepsziával foglalkozó kutatók és orvosok érdeklődésének homlokterébe került.

Állatkísérletekben már igazolták, hogy csökkent taurin szint esetén nagyobb a valószínűsége epilepsziás rohamok előfordulásának, míg megfelelő taurin pótlással megelőzhetők a gyógyszerek vagy mérgező vegyi anyagok által kiváltott rohamok.

A taurin minden jel szerint úgy működik, hogy megnöveli a szervezetben a glutaminsav-dekarboxiláz (GAD) nevű enzim szintjét, amely a GABA neurotraszmitter termeléséért felelős, és hozzákapcsolódva az agysejtek ún. GABA-receptoraihoz csillapító hatást fejt ki rájuk, csökkentve annak esélyét, hogy azok random, koordinálatlan elektromos kisülésekben vegyenek részt, ami az epilepsziás rohamot okozza.

A taurin megelőzi illetve gyógyítja a májbetegségeket

Egyre több vizsgálat bizonyítja, hogy a taurin hatásos segítség lehet az Egyesült Államokban legelterjedtebb májbetegség, a nem-alkoholos zsírmáj kezelésében. Nem-alkoholos zsírmájról akkor beszélünk, ha túl sok zsír halmozódik fel a májban (ennek hátterében például inzulinrezisztencia, illetve az ismert metabolikus szindróma állhat), ami hosszú távon a májműködés leállásához és májzsugorhoz vezet.

A máj a legfontosabb méregtelenítő szervünk, amely naponta többször is átvizsgálja a vérünket, olyan anyagok után kutatva, melyek esetlegesen károsíthatják a szervezetünket. A taurin a máj önvédelmi mechanizmusának integráns része.

Egy sor tanulmány rámutat, hogy a taurin védi a májsejteket a szabadgyökökkel és mérgekkel szemben, csökkentve ezáltal az oxidatív stressz okozta májkárosodást. Ez mind az alkoholos, mind a nem-alkoholos májzsír esetében életmentő lehet, hiszen mindkettő könnyen májzsugorhoz illetve a májműködés leállásához vezethet.

A taurin májbetegségekre gyakorolt jótékony hatását már emberen is igazolták. 24 krónikus májgyulladásban szenvedő betegnél, akiknek 3 hónapon keresztül naponta háromszor 2 gramm taurin pótlást adtak, a májkárosodás szérum markerei, valamint oxidatív stressz markerei szignifikánsan csökkentek, ahogy csökkent kórosan emelkedett koleszterin- és triglicerid szintjük is.

Mely ételekben található taurin:

Halak

A halak nagy mennyiségben tartalmaznak taurint. A University of California Department of Molecular Biosciences kutatói beszámoltak arról, hogy például a campelin 6,174 mg taurint tartalmaz kilogrammonként. A főtt rákban 5,964 gramm taurin van kilogrammonként, míg egy egész makréla 9,295 grammot tartalmaz. Az alaszkai lazacfilében is igen nagy koncentrációban van jelen a taurin: 4,401 gramm/kilogramm.

Húsok

Az állati fehérjék is jó forrásai a taurinnak. Számos nagy állat, beleértve a madarakat és az emlősöket, húsa tartalmaz taurint. A marhahúsban körülbelül 197 mg taurin található kilogrammonként, a marhamájban 2,359 gramm, a bárány körülbelül 3,676 gramm taurint tartalmaz kilogrammonként. A csirkemájban 6,763 gramm taurin van.

Az anyatej

A csecsemők számára nagyon fontos a taurin, azonban ők nem képesek előállítani. Éppen ezért ideális, hogy az anyatejben is igen nagy arányban van jelen a taurin. A szülés utáni 4-5. napban jelentkező kolosztrumban is nagy koncentrációban van jelen a taurin. Az anyatejben azonban fokozatosan csökken a taurin mennyisége, a csúcs szintet mintegy a szülés után 30 nappal éri el. Mivel a taurin fontos az agy és a szemek fejlődése szempontjából, ezért mindenképpen fontos gondoskodni arról, hogy a csecsemőnk hozzájusson a megfelelő mennyiséghez.

A növények

Míg a termesztett zöldségek nem tartalmaznak sok taurint, addig a tengeri algában nagy koncentrációban találjuk meg ezt az aminosavat.

 

Összefoglalás

A taurin az egyik legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló, mégis kevesek által ismert aminosavhoz hasonló anyag, amiből a legmagasabb kort megélő emberek az átlagnál jóval többet fogyasztanak. A magas taurin bevitel minden bizonnyal közös jellemzője a Föld legjobb életkilátásokkal bíró népcsoportjainak. És ennek jó oka van. Megfelelő mennyiségű taurin fogyasztásával ugyanis enyhíthetjük a zsír, a glukóz és a magas inzulinszint okozta káros hatásokat, mert a taurin erősíti és védi a szívizom sejteket és az érrendszert, és ezzel segít megelőzni az érelmeszesedést, a szívrohamot és az agyvérzést. A taurin javítja a látásunkat és a hallásunkat, segítségével megelőzhetők illetve enyhíthetők az epilepsziás rohamok, továbbá kimutathatóan gyógyító hatása van a leggyakoribb májbetegségek esetében. Tekintettel a taurin jótékony hatásával kapcsolatos kézzelfogható epidemiológiai bizonyítékokra, illetve a taurinnak a közismerten jó életkilátásokkal bíró népcsoportok hosszú életében játszott szerepére, kijelenthetjük, hogy a taurin pótlásra mindenkinek érdemes gondot fordítania, aki magas kort akar jó egészségben megélni.

 

Forrás:Ian Macleavy: The Forgotten Longevity Benefits of Taurine. Life Extension Magazine June 2013

 

 

Facebook
Twitter
YouTube
Instagram